#4. rész

Reggel arra ébredtem,hogy pár kíváncsi kismadár az ablakon koporászik. Nyűgösen felnyitottam a szemem,ami rossz ötletnek bizonyult.Az őszi napsugarak erőtlenül,de mégis fényesen ragyogták be a szobát.Fejemet oldalra fordítottam,hogy megnézzem Aaront,de ő nem volt ott.Felpattantam,a szekrényből kihúztam egy fekete nadrágot és egy szürke pulcsit.Kerestem hozzájuk fehérneműt.Ezeket magamra öltöttem,majd a ledobott takaró alatt kezdtem el keresgélni azt a rozsdás kést,amit tegnap fegyvernek használtam.A tárgy sehol nem volt.
-Ezt keresed?-szólt mögülem egy hang.Megfordultam és gyönyörű kék szemeivel találtam magam szemben.
-Kérem!-nyújtottam felé a kezem,gondolván,hogy majd odaadja.
-Miért?Mi szükséged van erre?-kérdezte végig a szemembe nézve.
-Meg kell védenem magam.Tőled.-mondtam határozottan.
-Tessék?Ugye most csak viccelsz?Nancy..én nem bántalak.De ha már az önvédelemnél tartunk,inkább nekem kéne valami eszköz ellened.Nem tudom,hogy emlékszel-e,hogy ki szorította kinek a nyakához a kést tegnap este.-grimaszolt egyet,majd magához húzott és megcsókolt.A kést leejtette a földre,a keze pedig a fenekemen pihent.Csodálatos fiú.Bárcsak előbb találkoztam volna vele.Amikor befejeztük a tevékenységet,megpusziltam az arcát,majd lefejtettem magamról a kezét,és kifelé mentem a házból.Ahogy kiléptem,a csípős októberi szél összeborzolta a hajamat,de nem zavart.Szerettem ezt az évszakot.Minden olyan szép olyankor.A színes levelek mindent feldobnak.De amit a legjobban szeretek,az az eső.Az őszi eső mindig megnyugtat.Kellemes emlékek jutottak eszembe erről az évszakról.Emlékszem,hogy Justinnal mindig elmentünk sétálni arra a helyre.Egy tisztásra,ahol egész nap képesek voltunk csak ücsörögni és beszélgetni.A téma mindig az olyan jelentéktelen kis dolgok voltak,mint például milyen alakja van egy felhőnek vagy milyen hangokat hallunk éppen.Jó volt megszabadulni a nyüzsgő várostól.Hallgatni a szelet,a madarakat és a fák susogását.Könny szökött a szemembe,de gyorsan letöröltem."Nem gyengülhetek el csupán attól,hogy rágondolok és tudom,hogy már nem az enyém.Bármilyen nehéz,muszáj túltennem magam rajta.Ő soha nem láthat már engem.Mivel meghaltam.A hír biztosan eljutott már hozzá is.Kíváncsi vagyok,hogy milyen reakciója volt."A gondolkozásból az zökkentett ki,hogy körülöttem minden elcsendesedett.Az eddig jó érzésekkel feltöltő szél barátságtalan lett.A háztól nem messze állt egy öreg fa,amit már akkor felfedeztem,amikor Aaron erre a helyre hozott.Most valami rendellenes volt rajta.Nem tudtam,hogy pontosan mi,ezért közelebb sétáltam.Mikor észrevettem,hogy mi a "hiba", egy éles sikoly hagyta el a számat.Elkezdtem hátrálni,de egy vastag faágban megbotlottam és a földre estem.Ezért rákjárásban kezdtem menekülni a helyszínről.A távolból hallottam,hogy Aaron engem keres.A hangja egyre közelebb került hozzám.Míg végül a teste is megtalált és letérdelt mellém.
-Mi a baj?-nézett végig a szemével és miután megbizonyosodott róla,hogy semmi bajom nincs,az arcomra nézett,ami elég rémült lehetett.
-A fa....-néztem még mindig az ágakat.Oldalra fordította a fejét és láttam,hogy teljes sokkot kapott.
-Úristen....-hallottam halkan a hangját.
-Te...csináltad?-néztem rá remegve.Nem válaszolt,ugyanis csupán abból kiderült,hogy ránéztem az arcára.A szemei megteltek könnyekkel,az arca pedig eltorzult a dühtől.Hogyan is tehette volna ő?Hiszen tudom,hogy Max halála óta nem ölt meg volna senkit.De akkor ki tehette?Ki képes arra,hogy Aaron szüleit megöli,majd felakasztja a fára?Az élettelen testek ott himbálóztak.Borzalmas volt.Éppen vissza akartam vezetni Aaront a kis házhoz,amikor a fa túloldalán megláttam valamit.Olyan volt,mint egy kötél.Felálltam,és remegő lábakkal elkezdtem megkerülni a hatalmas fát.Amikor megláttam a kötelet,imádkoztam,hogy ne az legyen ott amire gondolok.Nem volt szerencsém.Két férfi és egy nő volt szintén felakasztva.Amint felismertem az arcukat,elöntött a szomorúság,a düh és még megannyi érzelem.
-Neeem!-rogytam a földre és a könnyeim záporként hullottak az avarra.Aaron mellettem termett és átölelt.Jól esett.Tényleg,de akkor nem igazán tudtam semmilyen gesztust mutatni felé.Túlságosan lefoglalt a bűntudat.Mindig is az az igazi lázadó voltam.A szüleim próbáltak kezelni,de nem mindig sikerült.Persze ők sem voltak szent életűek.Erős drogosok voltak,de amikor utoljára láttam őket,már kezdtek leállni és a kedvemért még elvonóra is jártak.Viszont engem nem érdekelt,elszöktem otthonról és akkor találkoztam Justinnal.Megtaláltam benne az igazit és bár szakított velem,tudom,hogy újra összejöttünk volna."Nem értem!Mit követtek ők el,hogy ezt érdemelték?Nekik miért kellett meghalniuk?Ártatlanok voltak."Ahogy Aaron hozzám bújt,olyan volt,mint egy kisfiú,aki megütötte magát,aztán az anyukájához szalad sírva.Átöleli és mintha ez enyhítené a fájdalmát.Talán Max is ilyen lehetett.Szegény.
-Nancy..sajnálom!-nézett rám könnyes szemekkel.
-Mégis mit?Nem te csináltad.-pislogtam nagyokat.
-De miattam van.Miattam haltak meg.-szorította össze a szemeit és beleharapott az alsó ajkába.
-Tessék?Aron,te miről beszélsz?-itt már nagyon össze voltam zavarodva.
-Az a nő,aki megmentett..gonosz!Nekem nem lenne szabad szeretnem téged.Tilos.És bár ez nem írott szabály,de létezik.Este eljött ide és meg akart téged ölni..mármint végleg.Éppen felébredtem..melegebb tájakra küldtem,de ő azt mondta,hogy ennek folytatása lesz.Nem hittem volna,hogy ilyenre hajlamos lesz.Az én hibám..minden!-zokogott.A hallottak lesokkoltak.Óriási harag gyülemlett fel bennem.
-Miért?-csak ennyit tudtam kérdezni.Ő érdekesen nézett rám,ezért bővebben kifejtettem.-Miért nem szerethetjük egymást?Ki találta ezt ki?-a tekintetem szikrákat szórt,ugyanis betegesen rajongtam Aaronért,és nem akartam elhinni,hogy valaki,akit még csak nem is ismerek,el akar szakítani minket egymástól.
-Mert akkor mind a ketten meghalunk.Magányosan kell élnünk a halálon túli életünket.Nem lehet társunk.-motyogta szomorúan.
-De ha nem talál meg minket,akkor nem fog megölni.
-Nancy..komolyan nem érted?Már megölte a családunkat,a következők mi vagyunk!Bárhol megtalál!-fogta kezébe az arcomat.
-Darcy!-jutott eszembe a lány.Ő nem volt halott.Legalábbis remélem.Ő fontos volt Aaronnak,és szerintem még most is az.
-Mi van vele?-ráncolta a homlokát.
-Ő még él!Oda kell jutnunk hozzá.-ragyogott a szemem.Égett bennem a vágy,hogy elpusztítsam azt a személyt,aki megölte a szüleimet.És ha rájön,hogy Darcy fontos Aaronnak,akkor őt is megöli.Természetesen mi ezt nem hagynánk.
-Igazad van.De hogy magyarázom meg neki,hogy én élek?-bukott előre a feje és tanácstalanul ült a földön.
-Egyszerű.Elmondjuk neki az igazat.-mosolyodtam el halványan.Ő rám nézett,majd a fa ágaira és megint kitört belőle a zokogás,akárcsak belőlem.

Sziasztok!:)) Oké,ez a rész nem lett túl hosszú,de szerintem elég horrorisztikusra sikeredett.A kép pedig a végén,hát egy horrorfilm sorozatból szedtem.Szóval a lényeg az,hogy jöhetnek most is a kommentek ezerrel!:D A suliban pörög az élet..:)) Nálam most főleg a szerelmi.:$$ 6. óta kavarok egy sráccal,akivel az 1. csókom is volt és most annyira bonyolultak az érzéseim.Meg szerintem az övéi is.De próbálom megfejteni.Viszont túl régóta vagyunk jóban,úgyhogy ha akarnék se tudnék rá sokáig haragudni.:)) Jólvan,most nem rólam van szó!:D A részeket olyan órákon szoktam leírni,ahol nem kell figyelni.Mint pl hittan,ofői és kb ennyi.:D Na jólvan jöjjenek a kommentek!!:))