Ott ültem Aaron ölében és kővé voltam dermedve.Az a sikoly mind a kettőnket lesokkolt.Hiába akartam kirohanni a vízből és segíteni.Mondjuk ilyenkor már nem tud sokat segíteni az ember.A testem egyszerűen képtelen volt megmozdulni.A körmeim Aaron hátába voltak mélyesztve,a fejem pedig a vállán pihent.Ő a derekamat szorította és hűvös tekintettel meredt a távolba.Miért ilyen gonosz?És velem miért ilyen rendes?Soha nem fogom megtudni.
-Mennünk kell!-fordította arcomat maga felé.
-Hová?-préseltem ki magamból a halk kérdést.
-A házba vissza.Itt meg fognak találni minket.-tartott erősen,miközben a part felé ment.
-De őket is meg akarod ölni nem?Nem mindegy,hogy mikor halnak meg?-én is rendesen megijedtem a kérdésemen.Mintha nem is én mondtam volna ki.Aaron halványan elmosolyodott,majd a homlokomra adott egy puszit.Mikor kiértünk a partra,letett a fűbe,majd nedves testére rángatta a koszos ruháit.Türelmetlenül nézte,ahogy szenvedek a hosszú ruhámmal.Sóhajtott egyet,lehúzta magáról a pólóját,és a kezembe nyomta.
-Vedd fel és siessünk.-mondta,majd kivette a kezemből a hosszú ruhát és a hóna alá csapta.Én belebújtam a pólóba,majd megfogtam a kezét és futottunk.Lábaim meglepően gyorsak voltak.Képes voltam lépést tartani Aaronnal,ami nagy szó.Az ő hosszú lábai ezerszer erősebbek,mint az én rövid végtagjaim.A távolban már láttuk az erdei kis faházat,így még sietősebbre vettük a dolgot.Az ajtón szinte beestünk.Úgy vettem a levegőt,mintha már ki tudja mióta nem jutottam volna oxigénhez.Aaronra néztem,aki félve rám pillantott.
-Irtó nagy hülyeséget csináltunk,ugye tudod?-meredtem rá dühösen.
-Tulajdonképpen te csináltad!-vágott vissza.
-Ne próbáld rám kenni!Csak azért csináltam,mert te megfenyegettél!Különben soha nem öltem volna meg egy ártatlan kisfiút!-kiabálásom hisztérikussá vált és képtelen voltam lenyugodni.Aaron egy hirtelen mozdulattal az ölébe húzott és hosszasan megcsókolt.Ettől picit lenyugodtam.Kiélveztem minden pillanatát.Ő a pólóm alá nyúlt és kezét a mellemre tapasztotta.Gyengéden masszírozta,amitől átjárt a gyönyör.Körmeimet a vállába mélyesztettem és halk nyögéseket hallattam.Ekkor Aaron befejezte a csókot és mélyen a szemembe nézett.
-Meg fognak hallani minket.-suttogta mosolyogva.
-Elhiszed,hogy nem érdekel?Miért kell nekünk bujkálni?-ráncoltam a homlokomat.
-Gyere.Elmesélem.-feküdt be az ágyba és a takarót felemelte,hogy be tudjak bújni mellé.Én becsusszantam mellé,ő elengedte a takarót,ami rám hullott.Közel húzódtam hozzá és hallgattam a szíve dobogását.Elgondolkodtam rajta,hogy miért dobog még a szíve ha már egyszer meghalt.A kezemet a mellkasára tettem és így ellenőriztem,hogy nem képzelődök-e.De nem.A szíve dobogott.
-Szóval?-tértem vissza az előző témához,mert neki is feltűnt,hogy tapogatom.
-Tizennégy éves koromban a szüleim bejelentették,hogy kisöcsém fog születni.Örültem neki,de minél közelebb került anyukám Max születése napjához,annál jobban elhanyagoltak.Egy rövid időn belül pedig olyan volt,mintha nem is léteznék.Az iskolában leromlottak a jegyeim,de ez nem érdekelte őket.Csak az az áldott kis Max.Onnantól fogva gyűlöltem és azt kívántam bárcsak ne születne meg,vagy halva szülessen meg.Egy napon pedig fogtam magam és elmentem otthonról.Évekig az utcán éltem,amíg meg nem ismertem egy lányt,Darcyt.A legjobb barátom volt.Megengedte,hogy nála lakjak.Ő különleges volt.Nem szerettem,de valahogy mégis.Aztán éppen egy koncertről mentünk hazafelé,mikor valaki meglőtt.Egy eltévesztett lövedék volt és nem nekem szánták,de nem tudtam kitérni előle.A golyó egyenesen a szívemet találta el.Esélyem sem volt túlélni.Csak Darcy sikolyát hallottam,majd egy idősebb nő jelent meg mellettem.Egy csókot lehelt a csuklómra és ott minden elsötétült.Ott tértem magamhoz ahol te,csak nekem veled ellentétben senki nem segített.Sokáig gondolkodtam,hogy akkor ez most hogy is van,aztán mintha egy hang a fejemben megsúgta volna és megértettem.Valahogy hazakóvályogtam,oda ahol Darcy lakik és összeszedtem pár ruhát.Azok vannak itt a szekrényben.Úgy terveztem,hogy elmegyek Darcyhoz és vele lakok itt az erdőben,de amikor hozzá indultam,megláttalak téged.Azt,hogy sírsz,aztán a balesetet.Úgy éreztem,hogy vissza kell térned.Aztán amikor két nap múlva érted mentem és megláttalak a világosban,teljesen beléd szerettem.-mosolygott és az orromra adott egy puszit.
-Gondolom minden srác beleszeret abba a lányba,akit életében először meztelenül lát.-morogtam,mert ott tényleg nem volt rajtam semmi.Aaron csak nevetett,majd folytatta.
-Néha úgy érzem,hogy mindenkit meg kell ölnöm aki a közelemben van,néha meg úgy,hogy Maxet megölni óriási butaság volt.Te képes vagy hatni rám.Amikor meglátlak minden olyan csodálatos.-sóhajtott egy nagyot és megkérdeztem volna tőle,hogy esetlen nem szívott-e valamit,de inkább hagytam.
-Azt mondod,hogy képes vagyok rád hatni?-szűkült össze a szemem és érdeklődve vártam a nyilvánvaló választ.
-Igen.-motyogta.Én felálltam,kimentem a konyhának nevezett szobába és csak úgy elkezdtem kutatni az egyik fiókban.Amikor megtaláltam,amit kerestem,a pólóm alá rejtettem és visszamentem Aaronhoz,aki mosolyogva várt.Közelebb húzódtam hozzá,de mielőtt teljesen hozzábújtam volna,előrántottam azt a rozsdás kést,amit találtam és a nyakához fogtam.
-Ígérd meg,hogy soha nem fogsz megölni senkit és akkor maradhatsz még az élők között.-mondtam halkan,de érthetően és határozottan.Aaron csak döbbenten nézett rám,majd amikor erősebben kezdtem odaszorítani a tárgyat.megszólalt.
-Meg...ígérem...-suttogta és eléggé feszengett.
-Okos fiú!-tettem a hátam mögé a kést,majd Aaron fölé hajoltam és ráleheltem az ajkaira.Eléggé meg volt ijedve,mert még csak meg sem csókolt.Puha puszikat nyomtam a szájára,majd mikor biztos voltam benne,hogy nem lép semmit,én csókoltam meg őt.Nyelvem kereste a párját,hamar meg is találta és akkor már Aaron sem bírt magával.Fordított a helyzetünkön,hogy ő kerüljön felülre.Hallottam,hogy a kés koppan a fa padlón,de nem érdekelt.Csak Aaron.Beletúrtam a hajába és bele is kapaszkodtam.Egy pillanatra elszakadtunk egymástól,a pólóm levételéhez szükséges ideig,majd újra heves csókcsatába kezdtünk.Én kivettem a kezem a fürtjei közül és a nadrágját kezdtem kigombolni,sikertelenül.Aaron lenézett,majd rám.
-Biztos,hogy akarod?-kérdezte suttogva,közben pedig megsimította az arcomat.Bizonytalanul bólintottam,majd néztem ahogy ügyes mozdulatokkal lehámozza magáról a nadrágot.Én eltoltam a kezét,amikor a bokszerét akarta eltávolítani.Az egyik kezemmel megragadtam a tarkóját és magam felé húztam.Ismét jöttek a heves csókok.A másik kezemmel pedig gyengéden simogattam a gyenge pontját.Ő beleremegett az érintésembe,majd nyögött egyet.
-Nancy..kérlek...ne kínozz...-kérlelt kétségbeesetten.
-Fogd be Rose!-mosolyogtam és újra a szájára tapadtam.A kézmozdulataim nem maradtak abba,sőt!Aaron kétségbeesetten szorította a derekamat,aminek gyanítom,hogy ott marad majd a nyoma.Kövid időn belül a sötétkék anyag nedves lett,amit én egy huncut mosollyal díjaztam,Aaron pedig egy hangos,férfias nyögéssel.
-Egy Istennő vagy!-csillogott a szeme,miközben végigsimított a mellemen.
-Valóban?Angyalkának tartasz?Azok nem vetemednek ilyenekre.Ők jó kislányok!-haraptam bele az alsó ajkamba.Ő csak egy féloldalas mosolyt villantott és legördült rólam a jobb oldalamra.
-Szeretlek Nancy!-simította meg az arcomat és láttam a szemén,hogy boldog.De tényleg.
-Én is szeretlek Aaron.-bújtam hozzá,majd lassan elnyomott az álom.
......
to be continued.:)
Remegő kézzel fogtam meg a felém nyújtott fegyver nyelét.Felegyenesedtem,majd Aaron szemébe néztem.Mosolygott.Elsétáltam mellette és a jobb kezemet a hátam mögé dugtam.A kisfiú felé sétáltam.
-Szia!Hogy hívnak?-erőltettem egy kedves mosolyt az arcomra.
-Cs..Csókolom...Max vagyok.-szipogott és hálásan nézett rám.
-Mit keresel itt az erdőben?Ez veszélyes hely.Sok itt a vad.Megtámadhatnak.-guggoltam le elé.
-A szüleim...nem tudom,hogy hol vannak.-törölgette a ruhája ujjával a szemét.
-Hány éves vagy Max?-döntöttem oldalra a fejemet.
-Hat leszek a jövő hónapban.-motyogott.Te jó ég!Szegény.Hat éves és semmiről sem tehet.A szívem összeszorult.Igyekeztem visszatartani az előtörekvő könnyeket.
-Nézd csak!Az ott nem az anyukád?-mutattam a háta mögé.Ő megfordult.Kihasználtam az alkalmat és előhúztam a kést a hátam mögül,majd egy hirtelen lendülettel a kis srác hátába állítottam.Megforgattam,hogy semmiképp ne élje túl a támadást.Ő még felém fordult,majd a szeme üvegessé vált és láttam,hogy csalódott.A szám elé kaptam a kezem és a könnyeim záporként hullottak.Max a földre esett,én pedig térdre rogytam.Kihúztam a kést az élettelen testből,majd magamhoz öleltem a még meleg kisfiút.Hófehér ruhámat bepiszkította az élénkvörös vér.Nemsokára egy kéz érintette meg a vállamat.
-Nancy..nagyon ügyes voltál.-térdelt le mellém Aaron.Könnyes szemekkel felé fordultam.
-Ügyes?Megöltem egy ártatlan kisfiút!Szerinted ez normális?Gyilkos vagyok!-engedtem el a holttestet,ami akár egy kő,a földre esett.Az arcomat a kezembe temettem,ami csupa vér volt.
-Igen.Gyilkos vagy.Akárcsak én.Ennek teremtettek minket.Megérdemelte.Miatta dobtak el 14 évesen a szüleim.-nézett a hullára mosolyogva.Alig hittem a szememnek és a fülemnek.De hiszen az öccse volt.Hogy gyűlölheti ennyire?De a szülei biztos nem azért dobták el maguktól.Akkor vajon miért?
-Akkor sem érdemelte ezt meg!-fakadtam ki és gyilkos pillantásokat vettettem a mellettem térdelő fiúra,aki érdekesen nézett engem.
-Majd mesélek valamit.De most gyere.A szülők mindjárt itt vannak.-rángatott el onnan.Zokogva mentem utána.Azt hiszem az egész területen hallható volt a hisztérikus sírásom.-Fejezd be!Azonnal!-fordított maga felé durván.Elég dühösnek látszott.Erősen megragadta a karomat,ami nagyon fájt.
-Eressz el!Ez fáj!-rántottam ki az említett testrészemet a szorításából.Ő hátranézett,mintha bárki is látna minket,majd kezével az arcomat fogta meg és maga felé húzta.
-Ide figyelj!Fejezd be a hisztit!A szülőknek is ez lesz a sorsa és a tieidnek is.A pokolra jutnak,de te is hamarosan ha nem fejezed ezt be!-beszélt idegesen,én pedig remegtem a félelemtől.Amikor ezt látta,az arcán lágyultak a vonások,majd magához húzott és átölelt.Fehér pólója véres lett.-Sajnálom...-suttogta.Most ugyanaz a srác volt,akit először ismertem meg.Most már csak azt kellett kiderítenem,hogy gyakran vannak-e ilyen hangulatváltozásai.A szívem hevesen dobogott,ahogy a karjaiban tartott.Nem éreztem még ezt az érzést az előtt.Mi lehet ez?Talán szerelem a síron túl?Ki tudja.Megfogta a kezemet és lassan sétálni kezdtünk.Pár száz métert sétáltunk,amikor megláttam egy csillogó vizű tavat.Gyönyörű volt.Életemben nem láttam még szebbet.A napfény rásütött,a madarak csicseregtek,a fű gyönyörű zöld volt körülötte.Akárcsak a Mennyországban.Egy pillanatra el is felejtettem a borzalmat,de a piros foltok a ruhámon rögtön eszembe juttatták.
-Ide miért jöttünk?-néztem félve Aaronra.
-Megfürdünk.Lemossuk magunkról a mocskot.-mondta halkan,majd lehámozta magáról a pólót,ezzel felfedve felsőtestét.Csillogó szemekkel néztem őt.Gyönyörű volt.A hófehér bőre mintha csillogott volna napfényben.Kidolgozott hasizmai feszültek.Mire észbe kaptam és lesütöttem a szemem,Aaron már előttem volt.Csak pár centiméter választott el tőle.
-S..sajnálom.É..én nem akartam bámulni...-dadogtam zavartan,közben az arcom olyan piros volt,mintha rengeteg időt töltöttem volna a napon.
-Semmi baj.Tetszem neked?-fogta meg a kezemet és a mellkasára tette.Én ijedten kaptam fel a fejemet,de meg is bántam.A gyönyörű mosolya és csillogó kék szemei elvakítottak.Ismét bámultam,de nem volt szándékos.
-A...azt hiszem,igen.- suttogtam és ismét elpirultam.Komolyan,egy alma megirigyelte volna a színemet.
-Vetkőzz le.-mondta csöndben,miközben a nyakamhoz hajolt és gyengéd csókokat adott rá.Bátortalanul elkezdtem lefejteni magamról a ruhát,majd amikor a mellem szabaddá vált,az egyik kezemmel el is takartam.Nem sűrűn vetkőztem idegenek előtt.Jó,persze Aaron olyan volt,mintha 1000 éve ismerném,pedig még csak 1 napja ismertük meg jobban egymást.Szégyenlős voltam mindig is.
-Na!Ne takard el!-morogta durcásan.Halványan elmosolyodtam,majd elvettem a kezem onnan és a melleim újra szabaddá váltak.Aaron arcára elégedett mosoly ült,majd végig nézett rajta és a szeme megakadt a derekamnál.Ott pihent a ruha,amit még nem vettem le.Rám nézett,amiből tudtam,hogy azt akarja,hogy vetkőzzek tovább.Letoltam a ruhát magamról és teljesen meztelenül álltam előtt.Nem tudtam a szemébe nézni,mert nagyon zavarban voltam.El sem tudom képzelni,hogy miért.
-Gyönyörű vagy.-suttogta és hangjában őszinte csodálatot fedeztem fel.
-Akárcsak te.-motyogtak kicsit zavartan,de a szememmel még mindig a földet pásztáztam.
-Nézz rám!-mondta,én pedig mintha valami szófogadó kutya lennék,ráemeltem a tekintetemet.Kigombolta a nadrágját és elengedte.Az lecsúszott a lábáig,majd kibújt belőle és már csak egy bokszer volt rajta.-Szeretnéd ezt te eltávolítani rólam?-vigyorgott pimaszul.
-Á,nem.Nyugodtan távolítsd el te.-irtó zavarban voltam.Legszívesebben elsüllyedtem volna,de mégis előtte rávettem volna magam.Nagyon szexi volt.Ő bólintott,majd levette a bokszerét is.Na ott a fejem már tüzelt.Elfutottam volna,de mégsem tettem.
-Gyere.-nyújtotta felém a kezét,én pedig megfogtam.Lassan sétált a tó felé.A partjára érve az egyik lábát belemártotta,majd belegázolt.Én nem mertem,így elengedtem a kezét.Ő hátrafordult és csodálkozva nézett rám.
-Mély a víz?-kérdeztem remegőhangon.
-Nem.Nekem mellkasig ér.-ment be a vízbe és valóban a mellkasáig ért,ami nekem már mély volt.
-É..én nem megyek be.-jelentettem ki és levágtam magam a fűbe.Ő mosolygott,majd elkezdett felém jönni.Amikor a parthoz ért,megragadta a bokámat és elkezdett befelé húzni.
-Neee!-kiabáltam,de semmit nem ért.Ő erősebb volt és behúzott a vízbe.Egyenesen az ölébe érkeztem.A dereka köré kulcsoltam a lábaimat és erősen a nyakába kapaszkodtam.
-Félsz a víztől?-nevetett,majd elindult velem befelé a vízbe.
-N..nem tudok úszni..-motyogtam.Egy hangos röhögésre számítottam,de ehelyett csak egy puszit kaptam a számra.
-Nem foglak elengedni.Bízz bennem.-mosolygott,majd kisöpört egy rakoncátlan hajtincset az arcomból és megcsókolt.Azt hittem,hogy menten elrepülök a gyönyörtől.Visszacsókoltam és a hajába túrtam.Ő nyögött egyet,majd a számba harapott.
-Aaron..mondhatok valamit?-kérdeztem bizonytalanul.
-Persze.-mosolygott kedvesen és a kezével átölelte a derekamat.
-É..én szeretlek.-nyögtem ki.Lehet,hogy elég baromnak nézett,hogy az első nap után már kimondtam,ráadásul még csak nem is járok vele,de úgy éreztem,muszáj tudnia.Halványan elmosolyodott.
-Én is szeretlek Nancy.-adott egy puszit az arcomra.A vállára hajtottam a fejem,ő pedig cirógatni kezdte a hátamat,amitől libabőrös lettem.Csodálatos érzés volt egy csodálatos helyen és egy csodálatos fiúval.
-Miért kell őket megölnünk?-kérdeztem halkan.
-Mert tönkre tettek minket.Lehet,hogy nem ez a megoldás,de ezért tértünk vissza.Tudom.-mondta komolyan.Nem kérdeztem többet,csak csendben pihentem a vállán és a hajával játszottam.Néha valamelyikünk egy hirtelen felindulásból szenvedélyesen csókolózni kezdett a másikkal,aki viszonozta a gesztust,de egyébként csendben voltunk.Nyugodtak voltunk a szörnyű tett ellenére is.Mind a ketten kicsit depressziósak lettünk.Talán Aaron rájött,hogy mit műveltünk és megbánta.Egészen addig teljes volt a nyugalom,amíg meg nem hallottunk egy éles női sikolyt.
.......
to be continued..:)
*2 nap múlva*
Sikeresen megmozdítottam az ujjamat,majd a kezemet,végül fel tudtam emelni a karomat.Hihetetlen,hogy 2 nap alatt milyen gyorsan összeforrtak a csontjaim.Persze egész végig nem voltam tudatomnál,csak ültem a sötétségben és vártam.Végül mára már sikeresen felépültem és érzékeltem a környezetemben lévő dolgokat.Illetve egy dolgot.Valami hideg fém,ami nagyon nem tetszett.A szemeim lassan kinyíltak,de csak sötétség tárult elém.Próbáltam felülni,de lehetetlen volt.Borzasztóan szűk volt a hely.Akkor bevillant,hogy tulajdonképpen hol is vagyok.Persze,hát meghaltam.Hol máshol lehetnék ha nem egy hűtőládában.A sarkammal elkezdtem rugdosni az ajtót,de az be volt zárva.Sehogy sem akart kinyílni.Nagy nehezen hasra fordultam és a tenyeremmel ütöttem az ajtót.
-Segítség!Valaki!Hé!-kiabáltam kétségbeesetten,mire kinyílt az ajtó és a szemembe belesütött a fény.Teljesen elvakított.Mikor hunyorogva az alakra néztem,aki előttem állt,felfedeztem benne a srácot.Valóban eljött értem.Az arcára rásütött a napsugár,így felfedte a hófehér bőrét és kék szemét,amit aznap nem láttam a sötétség miatt.A szívem nagyot dobbant.Úgy nézett ki,mint egy megtestesült angyal.Soha nem láttam gyönyörűbb fiút.
-Készen állsz?-kérdezte reszelős hangján,a szája sarkában pedig ott bujkált egy apró mosoly.
-Mégis mire?-néztem rá értetlenül,miközben ügyetlenül kikászálódtam a szűk helyről.Ő rám terítette a pulcsiját,amit összehúztam magamon.Az leért a combom közepéig,mivel ő körülbelül 2 fejjel magasabb volt tőlem.Nem tehetek róla,mindig ilyen kicsi voltam.Hihetetlen,hogy milyen jó illata volt.Eldöntöttem,hogy megtartom.Nem szándékoztam visszaadni neki.
-Tudod te azt nagyon jól.Nem hiába tértél vissza.Bosszút akarsz állni valakiken ugye jól mondom?-hajolt le hozzám és orrát az enyémnek dörzsölte.Én ijedten néztem rá,majd beugrott,hogy miről beszél.
-A szüleim és a volt barátom.Tönkretettek..-fordítottam el a fejem és egy könnycsepp gördült le az arcomon,majd koppant a padlón.
-Együtt képesek lehetünk visszaadni nekik azt a rengeteg rosszat,amit tettek velünk.-mutatóujjával maga felé emelte az államat,én pedig egyenesen a kék szemébe néztem.Azt hittem,hogy elolvadok.
-Mondd csak,ki vagy te?-ráncoltam össze a szemöldökömet.Ő elmosolyodott,majd szóra nyitotta a száját.
-Aaron Rose,teljes életnagyságban.A te neved pedig..-döntötte oldalra a fejét,mint egy kiskutya.
-Ööö...Nancy.-böktem ki és úgy éreztem,hogy az arcom tüzel zavaromban.Ő mosolyra húzta a száját,majd ismét lehajolt hozzám és megcsókolt.Wow!Hát mit ne mondjak...nem az a türelmes típus.Mondjuk azt meg kell hagyni,hogy veszett jól csókolt.
-Kérlek,maradj velem.Segíts!És boldogan élhetünk.-vette kezébe az arcomat,én pedig kicsit ijedten néztem rá.
-Rendben.De...mi akkor most emberek vagyunk?-pislogtam zavartan.
-Félig.-egyenesedett fel.
-Hogy érted ezt?-ráztam meg a fejem értetlenül.
-Meghaltál,aztán újra feléledtél.Fogalmam sincs,hogy mi a másik felünk,de különlegesek vagyunk.Halhatatlanok.-fonta ujjait az enyémekre,majd maga után húzott.Semmit nem értettem az egészből.Halhatatlanok?Szóval akkor soha nem halunk meg?Akárcsak a vámpírok!
-Semmi nem tud elpusztítani minket?-kérdeztem,miközben gyorsan szedtem a lábaimat.
-Semmi,kivéve egymást.Te meg tudnál ölni engem és én is téged.-magyarázta.Eközben kijutottunk az épületből és egy sikátorban találtuk magunkat.Aaron a kezemet fogta,miközben hosszú lábait gyorsan szedte.
-Lassíthatnál!Én nem tudok olyan gyorsan menni,mint te.-lihegtem,majd megtámaszkodtam a térdemen.Ő leguggolt elém,mire én ösztönösen hátraléptem egyet.
-Mássz fel a hátamra.Viszlek.-mosolygott rám.Értetlenül néztem rá,majd megforgatta a szemét,felállt és felemelt.Erősen tartott,hogy le ne essek,de én még azért kapaszkodtam a nyakába.Ő gyorsan szedte a lábait,míg végül elértünk egy erdőhöz és egy elég elhagyatott házhoz.Félve néztem a megmentőmre,aki elég eltökélt volt.
-Itt fogunk lakni ideiglenesen.Nem valami nagy luxus,de a fejed felett van tető és némi menedéket nyújt.-tett le a földre én pedig közelebb sétáltam a házhoz.Az oldalát benőtte a gaz.Messziről észre sem vette volna az ember,annyira beleolvadt a környezetbe.Valami világháborús tákolmány lehetett.Az ajtó szerű fát benyomtam,az pedig nyikorogva kinyílt.Belülről nem volt olyan csúnya,mint kívülről.Tulajdonképpen nagyon is szép volt.Voltak ágyak,szekrények,egy tükör és valami konyha féle. Tetszett.Azt hiszem erre szokták azt mondani,hogy ne ítélj külső alapján.
-Kicsit otthonosabbá tettem.Ha már a külseje nem szép,akkor belül legyen az.-jött be utánam zsebre dugott kézzel.
-Szép!-dicsértem meg,ő pedig megvonta a vállát és levágódott az egyik ágyra.
-Csak fürdőszoba nincs.De van itt nem messze egy kristály tiszta vizű tó.Ott megfürödhetünk ha gondolod.
-Persze.De az a baj,hogy nincs egy szál ruhám se és nem mászkálhatok örökké a pulcsidban.-álltam elé elég elkeseredett arccal.
-Már hogyne lenne ruhád!Nézz bele a szekrénybe!-bökött egy nagy fa bútor felé.Bátortalanul odalépdeltem,majd kinyitottam az ajtaját.A lélegzetem is elállt.Tele volt ruhákkal,szoknyákkal,pólókkal.Volt ott nyárra és télre is öltözék.A szemem egyből megakadt egy hófehér ruhán.
-Ha nem gond,én ezt most felveszem.-vettem ki a darabot és elvonultam egy másik helységbe,ami gyanítom,hogy valami nappali szerű lehetett.Széthúztam a cipzárat a pulcsin,aztán kibújtam belőle.Az a földre esett.Magamra húztam a fehér ruhát és megfordultam benne.Amikor visszamentem a korábbi helyszínre,nem találtam sehol Aaront,így kimentem a házból.Csodálkozva néztem szét,de ő sehol nem volt.Egy pillanatra a gondolat végigfutott az agyamon,hogy képes volt magamra hagyni,de ez szertefoszlott,amikor előcammogott a ház mögül.Rám emelte a tekintetét és dermedten megállt.Kezdtem magam elég kínosan érezni,így a kezemben tartott pulcsit felé nyújtottam.
-Köszönöm,de ezt most visszaadom.-lépdeltem felé,de mielőtt oda tudtam volna adni neki,ő egy gyors mozdulattal a ház falának szorított.Kezeit a falnak támasztotta,így akadályt csinálva nekem.Eléggé megijedtem,mert még most ismertem meg - és bár nagyon rendesnek tűnik -kiszámíthatatlanok a mozdulatai.Nem bíztam meg benne.
-Gyönyörű vagy.-duruzsolta a fülembe.A hangjától megremegtem.Meleg lehelete a nyakamat csiklandozta.Gyengéd csókokat adott rá,majd feljebb vándorolt.Az állam és a nyakam közötti részhez ért,és akkor a nyaka köré fontam a karomat,mert egyébként összecsuklottam volna.Hamarosan a szám sarkába adott gyengéd puszikat,végül megcsókolt.Ismét.Nagyon szenvedélyes volt.Annyira,hogy a végén én cselekedtem.Beleharaptam az alsó ajkába,aminek következtében felnyögött.Halványan elmosolyodtam,majd kinyitottam a szemem.A keze a derekamról lejjebb vándorolt,mire megugrottam és el is pirultam.
-Miért nem ismertelek eddig?-suttogta.
-Fogalmam sincs,de azt tudom,hogy egész biztosan jobb életem lett volna.-adtam egy puszit a szájára.
-Igen.Gyere velem.Ettől a pillanattól foga hivatalosan is kezdetét veszi a kiképzésed.-fogta meg a kezem és befelé húzott az erdő rejtekébe.
-Mi?Milyen kiképzés?-ráztam a fejem értetlenül.Hirtelen megállt,a számra tette a kezét és előre meredt.Akkor én is észrevettem egy kisfiút,aki a szüleit kereste.A hangja már eltorzult a sírástól.Alig lehetett érteni,hogy mit mond.
-Ő az öcsém.Végeznünk kell vele.-suttogta.
-Micsoda?De hát ő olyan pici.Egész biztosan nem tett semmit.-kaptam fel a fejem ijedten.
-De igen.Miatta dobtak el maguktól a szüleim.-eltökélt volt.A háta mögül egy kést húzott elő és osonni kezdett.
-Ne!Ne bántsd!Kérlek!-kaptam a keze után,de nem tudtam elkapni,így a földre estem.A hófehér ruhámon keletkezett egy nagy sárfolt.
-Megteszed helyettem?-guggolt le mellém.
-Tessék?-alig hittem neki.Komolyan meg akarja ölni azt az ártatlan kisgyereket?
-Megteszed vagy nem?!Ha igen,akkor maradhatsz.Ha nem,akkor sajnos menned kell és előre szólok,hogy nem a Mennyországba jutsz.-villantott felém egy gúnyos vigyort,amitől megijedtem.Valóban képes lenne megölni?De azelőtt olyan kedves volt.Döntés előtt álltam.Hamar választanom kellett,mert a kisfiú sem marad ott egész nap.A szülei pedig egyre közelebb jártak hozzá.Meg kellett tennem.....
to be continued...
Soha nem hittem volna,hogy ő valaha el fog hagyni engem.Az a négy év annyira tökéletes volt.Talán túl tökéletes is.Amikor elhagyta a száját az a bizonyos szó,a könnyeim patakokban kezdtek folyni és a lábaim elernyedtek.Alig bírtam megállni rajtuk.Aztán következett az,hogy a tenyerem csattant az arcán,majd a lábaim,mintha újra életre keltek volna,vittek a semmibe.Rohantam és bár szúrt az oldalam,nem álltam meg.Nem tudtam hol vagyok,nem is érdekelt.Csak rajta járt az eszem.Mit tettem,amiért így belém kellett tipornia?Csak futottam,míg végül megálltam.Rossz ötlet volt.A város legforgalmasabb útján álltam meg és egy fekete autó éppen felém tartott.A lábaim földbe gyökereztek,elvakított az autó lámpája.Azután egy nagy koppanás,reccsenés és egy éles sikoly.Mikor legközelebb magamhoz tértem,homályosan láttam.Körülöttem kék és piros fényben villogott valami és szirénákat hallottam.Oldalra billentettem a fejem,hogy megtudjam hol is vagyok.Mellettem egy szőke hajú srác guggolt és az arcomat pásztázta.A fejem rettenetesen fájt és akármennyire is próbáltam,képtelen voltam megmozdítani bármelyik testrészemet.
-Most meg fogsz halni,de 2 napon belül fel fogsz ébredni.Érted megyek.Ne aggódj.-mondta,azzal a kezét a szemeimre tette,amik lassan lezárultak és előttem minden elsötétült.Semmit nem hallottam,csak a nagy üresség tátongott alattam.Soha nem ilyennek képzeltem el a halált.De vajon mit értett ő akkor,amikor azt mondta,hogy 2 nap múlva felébredek?A halálból senki nem tért még vissza.Elvileg Jézus,de ezt ki bizonyítja?Mindegy,nem tervezek ebbe belemenni.Nancy Biersack vagyok,19 éves.Most végeztem a középsuliban.Volt egy csodás barátom,de ő szakított velem.Persze fogalmam sincs,hogy miért.A szüleim..nos,ők eldobtak maguktól 15 éves koromban.Akkor találkoztam Justinnal,akivel együtt laktam 4 évig,de most..Kíváncsi vagyok,hogy mi fog következni ez után.
