#1.rész

*2 nap múlva*

Sikeresen megmozdítottam az ujjamat,majd a kezemet,végül fel tudtam emelni a karomat.Hihetetlen,hogy 2 nap alatt milyen gyorsan összeforrtak a csontjaim.Persze egész végig nem voltam tudatomnál,csak ültem a sötétségben és vártam.Végül mára már sikeresen felépültem és érzékeltem a környezetemben lévő dolgokat.Illetve egy dolgot.Valami hideg fém,ami nagyon nem tetszett.A szemeim lassan kinyíltak,de csak sötétség tárult elém.Próbáltam felülni,de lehetetlen volt.Borzasztóan szűk volt a hely.Akkor bevillant,hogy tulajdonképpen hol is vagyok.Persze,hát meghaltam.Hol máshol lehetnék ha nem egy hűtőládában.A sarkammal elkezdtem rugdosni az ajtót,de az be volt zárva.Sehogy sem akart kinyílni.Nagy nehezen hasra fordultam és a tenyeremmel ütöttem az ajtót.
-Segítség!Valaki!Hé!-kiabáltam kétségbeesetten,mire kinyílt az ajtó és a szemembe belesütött a fény.Teljesen elvakított.Mikor hunyorogva az alakra néztem,aki előttem állt,felfedeztem benne a srácot.Valóban eljött értem.Az arcára rásütött a napsugár,így felfedte a hófehér bőrét és kék szemét,amit aznap nem láttam a sötétség miatt.A szívem nagyot dobbant.Úgy nézett ki,mint egy megtestesült angyal.Soha nem láttam gyönyörűbb fiút.
-Készen állsz?-kérdezte reszelős hangján,a szája sarkában pedig ott bujkált egy apró mosoly.
-Mégis mire?-néztem rá értetlenül,miközben ügyetlenül kikászálódtam a szűk helyről.Ő rám terítette a pulcsiját,amit összehúztam magamon.Az leért a combom közepéig,mivel ő körülbelül 2 fejjel magasabb volt tőlem.Nem tehetek róla,mindig ilyen kicsi voltam.Hihetetlen,hogy milyen jó illata volt.Eldöntöttem,hogy megtartom.Nem szándékoztam visszaadni neki.
-Tudod te azt nagyon jól.Nem hiába tértél vissza.Bosszút akarsz állni valakiken ugye jól mondom?-hajolt le hozzám és orrát az enyémnek dörzsölte.Én ijedten néztem rá,majd beugrott,hogy miről beszél.
-A szüleim és a volt barátom.Tönkretettek..-fordítottam el a fejem és egy könnycsepp gördült le az arcomon,majd koppant a padlón.
-Együtt képesek lehetünk visszaadni nekik azt a rengeteg rosszat,amit tettek velünk.-mutatóujjával maga felé emelte az államat,én pedig egyenesen a kék szemébe néztem.Azt hittem,hogy elolvadok.
-Mondd csak,ki vagy te?-ráncoltam össze a szemöldökömet.Ő elmosolyodott,majd szóra nyitotta a száját.
-Aaron Rose,teljes életnagyságban.A te neved pedig..-döntötte oldalra a fejét,mint egy kiskutya.
-Ööö...Nancy.-böktem ki és úgy éreztem,hogy az arcom tüzel zavaromban.Ő mosolyra húzta a száját,majd ismét lehajolt hozzám és megcsókolt.Wow!Hát mit ne mondjak...nem az a türelmes típus.Mondjuk azt meg kell hagyni,hogy veszett jól csókolt.
-Kérlek,maradj velem.Segíts!És boldogan élhetünk.-vette kezébe az arcomat,én pedig kicsit ijedten néztem rá.
-Rendben.De...mi akkor most emberek vagyunk?-pislogtam zavartan.
-Félig.-egyenesedett fel.
-Hogy érted ezt?-ráztam meg a fejem értetlenül.
-Meghaltál,aztán újra feléledtél.Fogalmam sincs,hogy mi a másik felünk,de különlegesek vagyunk.Halhatatlanok.-fonta ujjait az enyémekre,majd maga után húzott.Semmit nem értettem az egészből.Halhatatlanok?Szóval akkor soha nem halunk meg?Akárcsak a vámpírok!
-Semmi nem tud elpusztítani minket?-kérdeztem,miközben gyorsan szedtem a lábaimat.
-Semmi,kivéve egymást.Te meg tudnál ölni engem és én is téged.-magyarázta.Eközben kijutottunk az épületből és egy sikátorban találtuk magunkat.Aaron a kezemet fogta,miközben hosszú lábait gyorsan szedte.
-Lassíthatnál!Én nem tudok olyan gyorsan menni,mint te.-lihegtem,majd megtámaszkodtam a térdemen.Ő leguggolt elém,mire én ösztönösen hátraléptem egyet.
-Mássz fel a hátamra.Viszlek.-mosolygott rám.Értetlenül néztem rá,majd megforgatta a szemét,felállt és felemelt.Erősen tartott,hogy le ne essek,de én még azért kapaszkodtam a nyakába.Ő gyorsan szedte a lábait,míg végül elértünk egy erdőhöz és egy elég elhagyatott házhoz.Félve néztem a megmentőmre,aki elég eltökélt volt.
-Itt fogunk lakni ideiglenesen.Nem valami nagy luxus,de a fejed felett van tető és némi menedéket nyújt.-tett le a földre én pedig közelebb sétáltam a házhoz.Az oldalát benőtte a gaz.Messziről észre sem vette volna az ember,annyira beleolvadt a környezetbe.Valami világháborús tákolmány lehetett.Az ajtó szerű fát benyomtam,az pedig nyikorogva kinyílt.Belülről nem volt olyan csúnya,mint kívülről.Tulajdonképpen nagyon is szép volt.Voltak ágyak,szekrények,egy tükör és valami konyha féle. Tetszett.Azt hiszem erre szokták azt mondani,hogy ne ítélj külső alapján.
-Kicsit otthonosabbá tettem.Ha már a külseje nem szép,akkor belül legyen az.-jött be utánam zsebre dugott kézzel.
-Szép!-dicsértem meg,ő pedig megvonta a vállát és levágódott az egyik ágyra.
-Csak fürdőszoba nincs.De van itt nem messze egy kristály tiszta vizű tó.Ott megfürödhetünk ha gondolod.
-Persze.De az a baj,hogy nincs egy szál ruhám se és nem mászkálhatok örökké a pulcsidban.-álltam elé elég elkeseredett arccal.
-Már hogyne lenne ruhád!Nézz bele a szekrénybe!-bökött egy nagy fa bútor felé.Bátortalanul odalépdeltem,majd kinyitottam az ajtaját.A lélegzetem is elállt.Tele volt ruhákkal,szoknyákkal,pólókkal.Volt ott nyárra és télre is öltözék.A szemem egyből megakadt egy hófehér ruhán.
-Ha nem gond,én ezt most felveszem.-vettem ki a darabot és elvonultam egy másik helységbe,ami gyanítom,hogy valami nappali szerű lehetett.Széthúztam a cipzárat a pulcsin,aztán kibújtam belőle.Az a földre esett.Magamra húztam a fehér ruhát és megfordultam benne.Amikor visszamentem a korábbi helyszínre,nem találtam sehol Aaront,így kimentem a házból.Csodálkozva néztem szét,de ő sehol nem volt.Egy pillanatra a gondolat végigfutott az agyamon,hogy képes volt magamra hagyni,de ez szertefoszlott,amikor előcammogott a ház mögül.Rám emelte a tekintetét és dermedten megállt.Kezdtem magam elég kínosan érezni,így a kezemben tartott pulcsit felé nyújtottam.
-Köszönöm,de ezt most visszaadom.-lépdeltem felé,de mielőtt oda tudtam volna adni neki,ő egy gyors mozdulattal a ház falának szorított.Kezeit a falnak támasztotta,így akadályt csinálva nekem.Eléggé megijedtem,mert még most ismertem meg - és bár nagyon rendesnek tűnik -kiszámíthatatlanok a mozdulatai.Nem bíztam meg benne.
-Gyönyörű vagy.-duruzsolta a fülembe.A hangjától megremegtem.Meleg lehelete a nyakamat csiklandozta.Gyengéd csókokat adott rá,majd feljebb vándorolt.Az állam és a nyakam közötti részhez ért,és akkor a nyaka köré fontam a karomat,mert egyébként összecsuklottam volna.Hamarosan a szám sarkába adott gyengéd puszikat,végül megcsókolt.Ismét.Nagyon szenvedélyes volt.Annyira,hogy a végén én cselekedtem.Beleharaptam az alsó ajkába,aminek következtében felnyögött.Halványan elmosolyodtam,majd kinyitottam a szemem.A keze a derekamról lejjebb vándorolt,mire megugrottam és el is pirultam.
-Miért nem ismertelek eddig?-suttogta.
-Fogalmam sincs,de azt tudom,hogy egész biztosan jobb életem lett volna.-adtam egy puszit a szájára.
-Igen.Gyere velem.Ettől a pillanattól foga hivatalosan is kezdetét veszi a kiképzésed.-fogta meg a kezem és befelé húzott az erdő rejtekébe. 
-Mi?Milyen kiképzés?-ráztam a fejem értetlenül.Hirtelen megállt,a számra tette a kezét és előre meredt.Akkor én is észrevettem egy kisfiút,aki a szüleit kereste.A hangja már eltorzult a sírástól.Alig lehetett érteni,hogy mit mond.
-Ő az öcsém.Végeznünk kell vele.-suttogta.
-Micsoda?De hát ő olyan pici.Egész biztosan nem tett semmit.-kaptam fel a fejem ijedten.
-De igen.Miatta dobtak el maguktól a szüleim.-eltökélt volt.A háta mögül egy kést húzott elő és osonni kezdett.
-Ne!Ne bántsd!Kérlek!-kaptam a keze után,de nem tudtam elkapni,így a földre estem.A hófehér ruhámon keletkezett egy nagy sárfolt.
-Megteszed helyettem?-guggolt le mellém.
-Tessék?-alig hittem neki.Komolyan meg akarja ölni azt az ártatlan kisgyereket?
-Megteszed vagy nem?!Ha igen,akkor maradhatsz.Ha nem,akkor sajnos menned kell és előre szólok,hogy nem a Mennyországba jutsz.-villantott felém egy gúnyos vigyort,amitől megijedtem.Valóban képes lenne megölni?De azelőtt olyan kedves volt.Döntés előtt álltam.Hamar választanom kellett,mert a kisfiú sem marad ott egész nap.A szülei pedig egyre közelebb jártak hozzá.Meg kellett tennem.....

to be continued...